Erdők, mezők, nádasok - gyerekként bejártuk a környéken az összeset, de akkor még fel sem fogtuk, mennyi értéket tartogatnak, milyen titkokat őriznek. Csak azt tettük, amit azóta sokszor elfelejtünk: megéltük a pillanatot. Félve csodáltuk a zúgókon áttörő folyó erejét, az erdő fáit játszva derékba törő szél haragját. Kezdetleges horgászfelszereléssel vártuk a holtágak - csak az öregek meséiben élő - hatalmas süllőit, amik persze sosem érkeztek, ám az örömünk ugyanolyan volt egy kisebb csuka vagy balin megfogásakor. A könyvtárakat bújva - nagy vadászíróinknak köszönhetően - képzeletben bejártuk az összes földrészt, és talán nem is gondoltuk, milyen szerencsések vagyunk. 

A világ persze változik, sok évre más irányba vitt az út, de a természet szeretete és az örök kíváncsiság, a felfedezés vágya azóta sem tűnt el. Talán ez vezetett vissza oda, hogy fényképezőgépet ragadjak, és ismét bevegyem magam az erdőbe. Fotóztam más témákat is, de valahogy a nap végén mindig visszatértem a vad - főként a nagyvad - megörökítéséhez. Sokaknak csak egy szarvas, ami éppen a kamera felé figyel, de mégis mennyi történés és küzdelem van egy-egy fotóban. Hiszen az út, ami egy egyszerű képhez vezet, felér egy teljes élménnyel. Egy képben akár benne lehet eső, hó, szél, tűző nyári napsugarak, szúnyogok seregének támadása, ködös hajnalok, virágillatú nyári mezők, ködpaplan alatt nyújtózó őszi rétek, tücsökzenés alkonyatok...   

Ezeket szeretném átadni a képekkel, írásokkal - egy olyan korban, amikor az emberek többsége csak rohan, és elveszik a mindennapok forgatagában. Nem túlzás talán azt állítani, hogy sokan már teljesen elszakadtak a természettől, ami nem egy jó út a jövőre nézve. Pedig nem kell messze menni, hiszen kis országunk még mindig rengeteg csodát rejt - lenyűgöző tájakat, különleges vad- és növényvilágot, amit érdemes megmutatni, de meg is kell óvnunk, hogy a jövő generációi is láthassák. Hiszem, hogy a természet szeretete az, ami sokunkat össze tud kötni, és ha le tudunk lassulni, akkor ráébredhetünk arra, ami igazán fontos. Ha valaki a képeket böngészve egy kicsit kiszakad a rohanásból, nekem már megérte.

Képeim a hazai fotópályázatoknak köszönhetően eljutottak már több neves helyszínre, körbejárták az országot, és bízom benne, hogy sokaknak átadtak valamit azokból a pillanatokból és érzésekből, amiket erdőn-mezőn megtapasztaltam. Az utóbbi időben kevesebb alkalommal pályázok már a fotókkal, igyekszem inkább lelassulni, megélni a kint töltött időt, azonban vadászati szaklapokban, természetvédelemmel foglalkozó kiadványokban mostanság is feltűnhet egy-egy általam készített kép.